"Mennyire irigylem azokat a barátaimat, akiknek szerető, szívélyes és támogató anyjuk van. És milyen különösnek tartottam, hogy ők nincsenek az anyjukhoz láncolva, nem hívogatják állandóan telefonon, nem látogatják meg, nem álmodnak vele, még csak nem is gondolnak rá sűrűn. Nekem ellenben napjában többször kell őt száműznöm a gondolataimból, és még ma, tíz évvel a halála után is gyakran nyúlok reflexszerűen a telefonhoz, hogy feltárcsázzam. (...) a bántalmazott gyerekek többsége nehezen tudja függetleníteni magát diszfunkcionális családjától, míg a szerető szülőről való leválás lényegesen kevesebb konfliktussal jár. Elvégre a jó szülő hagyja a gyereket elmenni."

(Irvin B. Yalom: Mama és az élet értelme)