A szülés, a szülés IV. szakaszával, a poszt-placentáris szakkal, a kisbaba, majd a méhlepény világrajövetele utáni megfigyelés elteltével ér véget.
Ilyenkor az édesanya és a gyermek testében olyan folyamatok zajlanak, amik az adott anya-gyermek páros életében soha többet nem lesznek jelen. Ezek olyan hormonális szintek, hatások, amik a későbbiekben már nem lesznek jelen ebben a formában. Az a lehetőség, hogy érezzék egymás illatát, bőrét, lássák egymás arcát, szemét létrehozza az összetartozást, erősíti a kapcsolatukat, támogatja a testben zajló normális élettani folyamatokat, a gyermek adaptálódását a méhen kívüli élethez, az édesanya testi változásait a prenatálisból posztnatálissá váló gyermek életben tartásához, táplálásához, felneveléséhez. Ez az erő az, ami évmilliók óta biztosítja az emberi faj túlélését. EZ a biológiai norma.
Ahhoz, hogy ezt a különleges élettani, pszichológiai és szellemi lehetőséget ki tudjuk aknázni, szükséges, hogy az anya-gyermek egységét megőrizzük a szülés-születést követő órákban folyamatosan, megszakítás nélkül. Legjobb, ha legalább 12 óra, vagy még hosszabb ez az idő, amikor az anyát támogatjuk abban, hogy csak a gyermekére tudjon figyelni, koncentrálni és a teste is a benne zajló pozitív, biológiai normaként értelmezett feladatokat tudja ellátni. Legjobb, ha az újszülöttnek biztosítjuk a lehetőséget, hogy megkapja mindazt, amire a szülést követő igen szenzitív néhány órában számít. Ez pedig az édesanyja testén levés.
Ha 15-20 perc múlva szeparáljuk anyát és gyermeket, mindkettejük testében ellentétes folyamatok indulnak meg, az oxitocin óvó, relaxáló, sebgyógyító és felépülést támogató jelenléte helyett a kortizol kezdi átvenni a szerepet.
Ez olyan, mintha azt állítanánk, hogy a kizárólagos anyatejes táplálás 180 napja helyett, tulajdonképpen elég, ha csak 20-30 napot kap anyatejet a baba, már az is milyen jó(?);
vagy hogy mennyire jó, hogy legalább 36 hetet az anyaméhben töltött a gyerek, tulajdonképpen örüljünk neki.
A biológiai norma a megszakítás nélküli együttlét, melyhez időket nem érdemes szabni, mert csak korlátoz.
Semmilyen indok nem ismert, ami miatt a korai kötődés normaként értelmezett testi-lelki hatásait meg kéne bomlasztani. Ha az anya nem képes arra, hogy a gyermeke a testére kerüljön, akkor a jelen lévők közül kapjon ehhez támogatást. Ha pszichés okok miatt, traumatizáltság miatt képtelen a gyermekét magához ölelni, tegye ezt meg helyette más. Tegye az édesanya hasára az újszülöttet egy kísérő személy, aki kész az anya traumáját ellensúlyozni és teret biztosítani annak, hogy kettőjük egysége megvalósuljon az édesanya nehézségei ellenére. A fizikai korlátokat a szakdolgozók oldják meg saját kreativitásukkal, ha ebben nincs gyakorlatuk, tapasztalatuk, szívesen állok rendelkezésükre.
A gyermek az anyához tartozik, akár egészséges, akár beteg, akár élő, akár halott, a gyermek a szüleihez tartozik, az anya a gyermekéhez tartozik minden körülmények között.
Az édesanyákat, családokat támogató szakemberek, laikusok feladata, hogy ezt az összetartozást a legteljesebben tiszteletben tartsák és támogassák, megőrizve az anya-gyermek megbonthatatlan egységét, kreatív technikákat keresve és találva saját munkája elvégzéséhez.
Ha ez nem így történt nálatok, és szívesen dolgoznál vele, szeretettel várlak a Milyen volt ... szül(et)és és én csoportos alkalmakon vagy egyéni üléseken.
Hogy milyen is ez: erről szól ez a RÁDIÓMŰSOR
A korai kötődés támogatásához szívesen felajánlom segítségemet. Mellékelem a Korai kötődés támogatásának 10 lépését, ami segítségül szolgálhat szakdolgozóknak és szülés körüli segítőknek, családoknak a támogatás megvalósításához.
Csomóné Lindmayer Katalin
2013.10.05
