Házasság első látásra
2017. április 26. írta: CsLKati

Házasság első látásra

"merjük fölvállalni, hogy mi képesek vagyunk profilokat létrehozni, és a tudomány szempontjai szerint eldönteni, kik illeszkednek egymáshoz." (a műsor szakpszichológusának nyilatkozatából)

Merjük felvállalni, hogy az ember sokkal összetettebb, csodálatosabb, mint amit a tudomány éppen aktuális ismerete képes lefedni, és szabad akarattal rendelkező önálló lény, akinek az önértékelését, önbecsülését saját döntései, választásai erősítik. A szabad akaratból hozott döntés a manipulációmentes szabadság. A tudomány álcája mögé bújt kereskedelmi célú manipuláció a résztvevők és a tudomány arculcsapása. Ráül az egyén félelmeire, kétségbeesésére és látszólag biztos, kellemes megoldást kínál = döntök helyetted, ha már te nem vagy képes rá, és mellesleg közben megalázlak.

"ez a műsor egy nagyon érdekes kísérlet. Ugye valójában arról van szó, hogy leteszteljük, hogy a pszichológia tudománya hol tart most, hogy mire vagyunk képesek a pszichológia segítségével. ... Mi mondjuk meg, hogy ki illeszkedik hozzá, hiszen lehet, hogy a traumája miatt menekül." (a műsor pszichológusának nyilatkozatából)

A terápiás munka célja soha, semmilyen körülmények között nem lehet az, hogy a másik embert a kísérletem céljaira, igazolására felhasználjam és a terápiás eszközöket úgy forgassam ki, hogy az én - terapeuta, kereskedelmi csatorna - érdekeit szolgálja, igazolja.

"Az extremitását ennek a helyzetnek az adja, hogy ott fognak először találkozni, ugye a házasságkötés szituációjában, hogy ezt az érzést, ezt az első benyomást zárójelbe tudják rakni, és egy picit hátrébb lépni és adni egymásnak teret, hogy kiismerjék hogyan tudnak egymáshoz kapcsolódni(a műsor szakpszichológusának nyilatkozatából)

Támogatásomat az emberek önállósága, méltósága felé úgy fejezem ki, hogy távol tartom magam és elhatárolódom ettől a műsortól (is).

Felvetődött kérdéseim még:
1, a szakmai szervezetek hol és mióta tartják etikusnak az emberkísérletet?
2, klinikai szakpszichológia, szexuálpszichológia a tudomány jelen állása szerint melyik eszközt tartja elfogadhatónak a műsorban használtak közül arra, hogy kísérlet céljára manipulatív módon fel legyen használja?
3, párterápia mióta használandó arra, hogy két idegen embert, akik mások döntése alapján kerültek össze egymáshoz béklyózzon? Ráadásul úgy, hogy azok a párterapeuták, akik a pár helyett az együttélésükről a döntést meghozták!
4, a traumák mióta használhatók fel arra, hogy terapeutaként (=kísérletvezetőként) ráépítsem a manipulációmat kereskedelmi érdekeim kiszolgálására ahelyett, hogy a trauma feldolgoztatására vetném be a szakmai tudásom legjavát - viszont ennek a következménye lehet az én kereskedelmi bukásom?
5, mennyire OK az, hogy bár a házasságkötéskor - az ismereteim szerint mindegyik esetben - felteszik a kérdést, hogy "Akarod-e az itt jelenlévő xy-t házastársadul ...?" amire a válasz igen/nem lehet - jelen esetben csak egy válasz lehetséges egy idegennel - hol van a választás szabadsága?
6, idegen emberrel létesített, szerződésre épülő, kereskedelmi érdeket kiszolgáló szexuális kapcsolatnak mi is a neve? Aki a másik embert erre tudatosan rábírja ...
7, ha pedig ez csak egy emberkísérlet arra, hogy a társadalom hogy fog reagálni, akkor ki fizeti a révészt?

Csomóné Lindmayer Katalin
2017. április 26.

A bejegyzés trackback címe:

https://szuletesmese.blog.hu/api/trackback/id/tr312451661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása