Az apukák attól lesznek apukák, hogy gyerekeik vannak. Legalább egy.
A férfiak, akik apák - az esetek legnagyobb részében - szeretnek apák lenni.
Sok szülés körüli támogatói körben elterjedt az a nézet, hogy a szüléshez nem kell férfi, semmi keresnivalója ott. A természetes, egészséges szülésnél női energiák kiteljesedésére van szükség. Semmi keresnivalója ott a férfinek.
Mégis akkor ki az apa ebben a helyzetben? Az apa ilyenkor ezekbe a női energiákba be tud lépni, és ugyanúgy jelen tud lenni, támogatólag, jelenlétével, erejével.
A férfiből apa lesz, az x gyerekes apából x+n gyerekes apa lesz. Az az ő Útja is, az ő belső megélése, átalakulása, transzformálódása. Az apának helye van ebben a folyamatban. Akár az elejétől kezdve, akár a végén, amikor a kisbabához kapcsolódhat. Köszöntve őt az új életben.
Manapság divat az apás szülés. Az apa tud jól is ott lenni a szülésnél. A világtörténelem során nagy valószínűséggel sokszor voltak jelen apák a szülésnél.
Az apa, amikor jól van ott a szülésnél, az nem csak az információk átadásáról szól. Az agynak, a tudatos énünknek megadhatjuk a tudást, de a mélyben lakozó félelmeknek, fájdalmaknak másra van szüksége.
Mire számíthat egy férfi a szülés körüli ellátás részeként?
1. a szaksegítség levegőnek nézi az apát, leginkább egy útban lévő bútordarab, amit nem lehet kivitetni a helyiségből.
2. "mi férfiak fogjunk össze" és az anya feje fölött a férfi orvos az apának címez minden információt, lehetőleg latinul,
3. kellemetlen jelenlévő, aki akár tanúja is lehet valaminek, amire nem igazán van szükség
A jelenlegi rendszerben a legtöbb esetben a következő forgatókönyv zajlik: Az ösztönök szintjén, a kódolt biológiai norma szerint - A férfi a vadász, az erős, akiben a mélyben ott lakozik a vágy és eltökéltség, hogy a szeretett nőt és a gyermeket megvédje. Ehhez jön a 21. századi ellentmondás, hogy az intézménnyel együtt kell működni, mert ők jelentik a biztonságot.
A modern szülészeti rendszer sok biztonságot kínál vészhelyzetek esetén, de ha ezt rutinszerűen, szükségtelenül alkalmazzák, az erőszaknak számít. A férfi azt látja, érzékeli, hogy a szeretett nőnek fájdalmai vannak, csöveket dugdosnak bele, gyógyszerekkel tömik, lekötözik, magatehetetlen, kiszolgáltatott és kimerült. Az intim testrészeit idegenek érintik, sokszor szükségtelenül és fájdalmat okozva. A kisbabáját elszakítják az anyukájától, az apukájától.
Az apának is rettentően fáj, amikor ezt átéli. Az ő szívét is kitépik ilyenkor.
A férfit rengetegszer megkérik, hogy ebben a helyzetben legyen a rendszer része, olvadjon bele, és működjön együtt ezzel az intézményesített erőszakkal. Az apa is érzi, hogy valami nincs rendben, érzi, hogy a természetes, egészséges folyamatokat az ő közreműködésével cserben hagyták, és más mederbe terelték. Kollaboráns lett az erőszaktevésben.
Ez beleégett a tudatalattijába - a feleségének és a gyermekének szemében látva önmagát, szembejön az az érzés, hogy cserbenhagyta őket, férfiként, férjként, apaként kudarcot vallott, nem állt ki értük, beállt az erőszaktevők közé és ráadásul még fizeti is őket. Hozzájárul még az a régi emlék is, amikor ő kisbabaként, újszülöttként el volt szakítva az anyukájától, apukájától. A szülés ettől lesz számára félelmetes és rémisztő.
Ez az élmény sok férfi számára csak úgy oldható meg, hogy kilép ebből a feszítő helyzetből - kilép a családjából.
Van más megoldás is. Ki lehet ebből lépni, az emléket átírni.
Az apák szeretik a gyerekeiket. Szeretnek apák lenni.
Csomóné Lindmayer Katalin
2017. szeptember 21.
