Szoptatás a gondoskodás teljessége

A szoptatás a biológiai norma, ami évmilliók alatt fenntartja az emberiséget.

A kisbaba méhen belül korlátlanul és akadály nélkül jutott biztonsághoz, az anyai test belső hangjaihoz, a testközelséghez, az érintéshez, az egységes meleghez és a folyadékhoz, táplálékhoz.

Amikor az édesanya méhéből a külvilágra érkezik, ugyanerre vágyik. Ugyanezt keresi.

Ezt az édesanya úgy tudja neki leginkább megadni, hogy minél jobban a méhen belüli állapothoz közelíti az újszülöttet. Erre az anyának is igénye van, szükséglete a kisbaba testközelsége, illata, látványa, hangját hallani, mert ezek az impulzusok erősítik a benne zajló természetes, egészséges folyamatokat, amik az anyai ösztöneit segítik kibontakozni. Az anya érzékeli a baba felől érkező jeleket és ezekre adekvát módon reagál, azaz mellre teszi a babát.

A harmadik hónap környékén a baba már egy következő fejlődési szakaszához ér, és ez a szoros közelség már elkezdi

triplets.jpg

kielégíteni, egyre inkább kezd érdeklődni és megindulni a külvilág felé. Ahhoz, hogy ezt az újabb életfeladatát teljesíteni tudja, egy újabb adag anyai erőt próbál meríteni az anyai közelség által (egész nap cicin lóg). És ez így van, amikor fájdalma van, nem ért valamit, fizikai (növekedés, fogzás, betegség, oltás) vagy szellemi (kitalálni, hogy emeljem fel a kezem, hogy elérjem anya arcát, megtenni az első kúszó mozdulatokat vagy lépéseket, stb), szociális (reagálás a szülőkre - mosoly, hang, mozdulat) feladatot kell megoldania. Ilyenkor anyai közelségre van szüksége, aminek a legegyszerűbb módja a szoptatás.

Ha csak az evés részét nézzük, akkor is láthatjuk a felnőtteknél is, hogy az étkezés egy közösségi interakció, amikor az emberek beszélgetnek, esznek-isznak, időnként megpihennek benne, kimennek, visszatérnek és egy nagy családi ünnepi ebéd akár órákon keresztül is elhúzódhat. Ezt csinálja egy kisbaba is.

Az anyáknak ezt újra kell tanulniuk.

Van, ahol már a nagymama, dédmama is tápszert adott és cumisüvegből etetett. A tápszeres, mesterséges környezetre adott gyerekválaszt ismerik, és ezért az egészséges folyamatokat patológiának érzékelik.

Az anyákat minél inkább a természetes, egészséges folyamatokban kell megerősíteni, elmondani, hogy ezek a kisbaba szükségletei és megerősíteni abban, hogy képes arra, hogy a kisbabáját kielégítse.

Igen, ez nehéz, igen, ez fárasztó, leginkább azért, mert ismeretlen, mert a környezetem ezzel nem tud mit kezdeni és sokkal nagyobb lelki feladat számomra anyaként ezeket a természetes folyamatokat engedni kibontakozni.

Hajrá, édesanyák, képesek vagytok rá, mindenetek megvan hozzá, hogy gyermekeiteket megfelelően gondozzátok, lássátok el!

Csomóné Lindmayer Katalin
2015. november 16.

Kép forrása: Babymonster Photography