Aprószentek - mai aprószentjeink

December 28-a - Aprószentek ünnepe

Aprószenteknek a bibliai hagyomány szerint Heródes által Jézus születése után lemészárolt két év alatti fiúgyermekeket nevezik a keresztények. Ünnepüket karácsonyt követően, december 28-án tartják. (WIKIPÉDIA)

Kate Ogg: kate_ogg.png
27. terhességi héten ikreknek adott életet, akik közül a kislány élénken reagált, a kisfiú halva született és 20 percnyi újraélesztési küzdelem után a szakszemélyzet feladta a küzdelmet. A kisbabát szüleinek adták elbúcsúzni.

Az édesanya testére tette, megsimogatta, megpuszilgatta, beszélt hozzá, hogy mennyire szeretik. Két órányi bőr-bőrkontaktus után a kisbaba életjeleket adott, már öt éves is elmúlt.

A jelenlegi gyakorlat - miszerint a kisbabát édesanyjától elszakítják - lehetőséget sem ad arra, hogy a kisbaba és édesanyja bőrkontaktusba kerüljön, és ezek a folyamatok elinduljanak. A korai elszakítás egészséges újszülött és egészséges anya esetén is korlátozza, megszünteti azokat a folyamatokat, amik az életben maradáshoz szükségesek, elősegítik a méhen kívüli életre való adaptálódás lehetőségét. Megnehezítik a világra érkezést, energiát vesz el a kisbabától, az erejét az életben maradásra kell fordítania a gyarapodás és fejlődés helyett.

A gyógyulás, gyógyítás módja: a rengeteg bőrkontaktus, szemkontaktus, biztonságos együttalvás és szoptatás.

Ha te még vagy már nem szülsz, vagy férfi vagy, akkor is támogasd a szülő édesanyát az AnyaBaba egység megteremtésében, létrehozásában, fenntartásában. Ha segíteni szeretnél egy frissen szült anyának, abban támogasd, hogy a gyerekére tudjon hangolódni, rá tudjon figyelni, erőt adj neki és hitesd el vele, hogy képes rá. Mert képes rá, mindent megkapott hozzá, és a babájának egyedül csak rá van szüksége! Apaként anyát kényeztesd, és öleld a babád, amikor csak lehetőséged van. Fürödjetek együtt, találjátok meg a módját az egészséges együttléteknek.

A vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy azok a babák, akiket anyjuk hosszú időn át tart a bőrén, kisebb valószínűséggel halnak meg a szülés körüli időszakban, kevésbé érzékenyek a fájdalomra, nagyobb eséllyel lesznek hajlandók szopni. - See more at: 

Vajon mi, itt a 21. sz. küszöbén, megengedhetjük-e magunknak azt a luxust, hogy ettől az erőtől megfosztjuk saját magunkat és gyermekeinket?

December 31-ig 20%-os kedvezmény a feldolgozó csoportokra is:
http://szuletesmese.blog.hu/2014/09/03/programajanlo_1942

Csomóné Lindmayer Katalin
2015. december 28.
Aprószentek ünnepén