Egész nap rajtam csüng a gyerek

A kötődéselmélet a második világháború ideje alatt kezdett formát ölteni, amikor Anna Freud, a pszichoanalitikus gyermekpszichológia megalapítója (és Sigmund Freud lánya) olyan gyerekeket vont vizsgálat alá, akiket a háborús támadások ideje alatt biztonsági okokból elválasztottak a családjaiktól. Annak ellenére, hogy néha jobb fizikai gondozásban és oktatásban részesültek, ezeknél a gyerekeknél agresszív rohamok, érzelmi visszamaradás, fejrázás, ágybavizelés-és ürítés, hisztérikus kitörések, visszafejlődés és más egyéb viselkedési zavar volt megfigyelhető. Freud megindítóan ír „egy olyan kisgyermek fájdalmának mélységéről és súlyosságáról”, akinek a kötődése megszakadt.

maxresdefault_1.jpg

Ez szolgált alapjául a pszichiáter, John Bowlby felfedezéséhez a témában. 1951-ben publikált egy olyan tanulmányt, amelyben kifejti, mennyire meghatározó egy csecsemő, illetve egy kisgyermek számára, „hogy megtapasztalja azt a meleg, bensőséges és folyamatos kapcsolatot az anyjával (vagy állandó anyapótlóval), amelyben mindketten örömüket és megelégedésüket lelik. Amennyiben ez teljesül, a szorongás és bűntudat érzései, amelyek túlzott jelenléte a lelki betegségeket jellemzi, enyhébb és szervezettebb formában jelennek meg.”

A szülői odaadás visszafordíthatatlan hatással bír a gyerekekre. Születéskor még csak az agy 20-25%-a van kifejlődve, és az is a vegetatív funkciók (szívverés, légzés stb.) területén; az agy többi része a csecsemő által megtapasztalt szeretet vagy annak hiánya nyomán fejlődik ki. Az első három életév különösen kritikus mind a felnőttkori szeretetteljes kapcsolatépítésre, mind a boldogságot lehetővé tevő stabilitásra való képesség kialakulásában.

Bruce Perry professzor, a neves gyermek lelki egészség kutató jegyezte meg, hogy egy egészséges, boldog és eredményes ember empátiája, gondoskodása, részvétképessége, az agressziótól való tartózkodása, a szeretetre való képessége, és még egy csomó tulajdonsága összefüggésben áll a csecsemőkorban és korai gyermekkorban kialakult alapvető kötődési képességeivel. Márpedig ha ez így van, a jelenleg elterjedt szétválasztási gyakorlat nyilvánvaló teszi, hogy a divatos gyereknevelési módszerek nem tesznek minket alkalmassá arra, hogy bensőséges kapcsolatot tartsunk fenn.

Ha egy gyerek a gondozását illetően következetlenséget, érzéketlenséget vagy közönyt tapasztal meg a korai életében, az érinti bizonyos biokémiai rendszereit, köztük a stressz-válasszal és érzelmekkel összefüggő rendszereit. Az, ha valakit csecsemőkorában magára hagynak – márpedig az újszülött agy evolúciósan kódoltan elhagyásként érzékeli, ha akár rövid időre is egyedül hagyják – nemcsak a másokkal való kapcsolatteremtés képességét károsítja, hanem egy életet tönkre tevő öngyűlöletet alakít ki.

A hatékony gyermekgondozás nemcsak az anyától kívánja meg a lankadatlan energia befektetést, hanem a partnerétől, családjától, környezetétől szintén igényli a befektetést az anya irányába. A szükséges változáshoz a fontossági sorrendek átgondolása szükséges. Az anyák köré kell sereglenünk és segítenünk őket abban, hogy kialakíthassák a babáikkal való kötődést annak érdekében, hogy a következő generáció ne szenvedje el ugyanazokat a sebeket, mint mi.

Amit nagyon fontos megértenünk, hogy messze nem arról van szó, hogy az anyák rabszolgák lennének, de az anyák tényleg az emberi faj jövőbeli fejlődésének alakítói.

Anyai szeretet, anyaság és forradalom (Antonella Gambotto-Burke, Pinter & Martin)

Forrás: részlet átvéve innen: Szoptatás portál

Fordította: Bertalan-Kürti Veronika
Az eredeti cikk a The Guardian oldalán jelent meg.