Szül(et)ésmese

2020.dec.09.
Írta: CsLKati 7 komment

Jelenkori eugenika és a DIY homeabortusz

Először is jöjjön a kedvencem. Tisztázzuk a fogalmakat és mellé rögtön egy minike történelmi kitekintés:

Eugenika

Az eugenika vagy eugenetika olyan társadalomfilozófiai irányzat, mely az ember öröklődő testi és szellemi tulajdonságainak javítása érdekében végzett beavatkozásokat hirdeti.

A kor, amelyben a fajelmélet különféle változataival volt terhes az orvostudomány, az emberi faj „minőségének” problémájával szembesültek a tudósok, hiszen az elmekórképeket az emberi örökletes anyag hibáira vezették vissza. Még a korszerűen gondolkodó orvosok is egyetértettek azzal, hogy az ilyen betegségben szenvedők szaporodását meg kell akadályozni.

Az eugenika „negatív” változata az örökletes betegségek továbbadásának és azok elszaporodásának megakadályozását igyekszik elérni, míg a „pozitív” eugenika az utódok „minőségi javítására”, „tökéletesítésére” törekszik. (Forrás: Wikipédia)

Genetikai tanácsadás

Ennek a fajnemesítésnek legismertebb szónoka és megvalósítója egy Adolf Hitler nevű ember volt, akinek cselekedeteit a világ minden táján ismerik, és leginkább elítélik.

Nem szeretjük hallani ezt a kifejezést, ez olyan devalváló, megalázó, visszataszító.

Az emberi történelemnek ez a szégyenfoltja azonban az igazi eugenikát is oly mértékben kompromittálta, hogy a legtöbb országban még az ilyen jellegű intézmények és szaklapok címéből is törölték az eugenika megnevezést. A célt, a genetikai ártalmak megelőzését nem lehetett feladni, de azt más, új elnevezésekkel illették, mint pl. preventív genetika, genetikai tanácsadás, kvalitatív családtervezés stb. - a szép köntösbe bújtatott eugenika.

Ezen vizsgálatok, kutakodások célja, hogy olyan egyedek jöjjenek a világra, akik genetikailag nem szennyezik az emberiséget. Lehetőleg tökéletesek és egészségesek. Nem rónak sem anyagi, sem lelki terhet a társadalomra, nem kell gondoskodni róluk évekig, hanem önállóan képesek rövid időn belül ellátni magukat, és hasznos tagjai lesznek a modernkori emberiségnek.

Mint tudható már, Izlandon bekövetkezett a szép új világ (?), ahol sikeresen leküzdötték a Down-szindrómát. A diadalittas szólamok háttérében azonban az áll, hogy gyakorlatilag az összes downos magzatot elvetetik, és így remek statisztikákkal tudnak rendelkezni. (Forrás: Divinity) - ez lenne a genetikai tanácsadás?

pexels-cottonbro-5721687.jpg

Hitler ehhez képest homokozóban játszó kisóvodás! Mi (jelenkori társadalom) mindezt az orvostudomány mögé bújva, társadalmilag elfogadottan, sőt támogatottan tesszük!

Társadalmi elfogadottsága

Mi is a méhen belüli genetikai vizsgálatok célja? Kiszűrni – igen nagy hibaszázalékkal – a nem egészséges magzatokat, és az életükről dönteni.

Nézzük csak, mit írnak a tájékoztatóban - ez a reklámszöveg, ami lényegesen szépíteni szokta a valóságot:

"A xxx vizsgálati eredmények egyértelműek

+ POZITÍV

ekkor a vizsgálat patogén / VALÓSZÍNŰLEG patogén mutációt azonosított. Ekkor a teszt valamelyik vizsgált génben ismert, betegséget okozó vagy VALÓSZÍNŰLEG betegséget okozó elváltozást talált."

Tehát szerintük a teszteredmény egyértelmű, hiszen vagy valószínűleg vagy valószínűleg. Ez alapján döntsél!

Az esetek túlnyomó többségében nem a betegség korai felismeréséről és gyógyításáról van szó, hanem az élet megszakításáról!

Leginkább ez választható, nem más. Ez lenne az egyedüli alternatíva? Igen, a nyomás errefelé terel. De nem, nem csak ez létezik, viszont erről kevés információt lehet találni.

Dönthetek. Élet vagy halál között. A gyermekem életéről. Nagy felelősség.
Manapság már olyan szinten tart az egészségügy, hogy nem egészséges baba csak a szülők felelőtlensége, vagy az orvos trehánysága miatt jöhet világra. Mondja a köznyelv.

Több olyan édesanyával találkoztam, aki végigment a genetikai szűréseken, tanácsadáson, és nem kapott más lehetőséget, mint hogy terelték erőszakosan, megalázóan az abortusz felé.

Természetesen ezeknek a vizsgálatoknak és szűréseknek nagy része arról szól, hogy nehogy a szülők a nem megfelelő diagnosztika miatt fel nem ismert betegséggel születő gyerek miatt majd bepereljék az orvost és az intézményt.

Kötelező genetikai vizsgálatok

NEM, nincsenek. A jelenlegi magyar szabályozás semmi ilyesmit nem ír elő, nem vár el, nem kér.

Lásd itt : Kismama és a kötelező vizsgálatok posztban>>> 

Egy (azaz 1) genetikai tanácsadást vár felajánlani a jogszabály a felelős személytől (várandósgondozást végző orvos vagy szülésznő). Erről kizárólag a foganáskori 37. évet betöltött várandós esetében kell tájékoztatni.

DE a várandós nő ezt a vizsgálatot az egészségügyi törvény alapján elutasíthatja. Mint ahogy bármelyik másikat is.

Tehát: dr. elmondja, hogy van ez a vizsgálat

Válaszolhatsz rá egyszerűen: OK, köszönöm, nem kívánok vele élni.

Ennyi!

Nem kell semmit magyarázni, nem kell elhinni, hogy számotokra ez a vizsgálat kötelező, mert NEM az. 

Biztos, hogy ettől vagyunk haladóak, menők és civilizáltak?

DIY Homeabortusz

A legegyszerűbb módja az eugenika megvalósításának a jelenlegi orvostudomány szerint az, ha a várnadós kezébe nyomjuk, vagy telefonhívásra postán elküldjük az abortusztablettát, hiszen az csak annyira egyszerű dolog, mintha bekapnál egy C-vitamint, és már meg is szabadulhatsz a testedben zajló nem kívánatos folyamatoktól. Nincs kérdés, nincs támasz, nincs támogatás, nincs semmi. Oldd meg magad!

Ki áll ilyenkor a nők, a családok mellett?

Keress bátran, ha szükségét érzed a döntés meghozatalával kapcsolatban vagy a feldolgozásban.

pexels-jeshootscom-576831.jpg

Csomóné Lindmayer Katalin
2020. december 09.

Szemüvegesek szülhetnek természetes úton?

Időnként felmerül a kérdés, rövidlátók szülhetnek természetes úton?
Rövid válasz: Igen!
pexels-photo-1925630.jpeg
Bővebben
:
A magas dioptriájú szemek legnagyobb ellensége az ütés, rázkódás.
A pezsgős dugó, a gumipók, a labdák megüthetik a szemgolyót és ennek hatására kiszakadhat a retina. Ez persze nem csak nagy dioptriáknál fordulhat elő, hanem bárkinél, úgyhogy vigyázzunk arra, hogy elkerüljük az ilyen baleseteket.
A nagyfokú rövidlátóknál a kóros üvegtesti tapadások okozhatnak szakadásokat, és mivel a szemgolyó nagy, az üvegtest nem tudja belülről eléggé megtámasztani a szöveteket.
A szülés azonban nem veszélyeztető helyzet! Ott az erőlködés hatására legfeljebb néhány kis kötőhártya ér megpattan de a retina NEM károsodik a szüléstől.
Sajnos a szülészek, védőnők körében még ma is gyakran hallani ilyen ijesztgetéseket, sokakat megoperálnak császármetszéssel emiatt, szakmailag teljesen megalapozatlanul, egy olyan félelem miatt aminek nincs alapja.
Csomóné Lindmayer Katalin
2020. december 8.

Cuki pólyás baba - vagy mégsem?

mongolia.jpgVannak kultúrák, ahol a babák pólyázása, szorosan körbetekerése kulturális jellegzetesség, a hagyomány része, van ahol egyszerűen funkcionális szükséglet, praktikus szempont.

Ne tévesszük össze ezeket a kisbaba személyes, egyéni szükségleteivel.

A tundrán az asszonyok nagy prémes bundákba bugyolálják saját magukat, és kívülről kötik fel a babájukat speciális hordozóeszközben. Erre azért van szükség, mert nagy hidegek vannak, sokat gyalogolnak vagy vándorolnak a pusztában. Ott a babát nehéz lenne belülről testközelbe kendőben felkötni az anya/apa/nagytestvér testére. Ez a megoldás számukra a helyi adottságokhoz és szükségletekhez igazodik.

Ezt a hagyományt főleg az orosz részeken, a volt Szovjetunió területén láthatjuk még ma is beépülni, fennmaradt hagyományként, bár már nem lenne rá szükség. Természetesen a világ más tájain (magyarlakta vidéken is) volt ilyen hordozóeszköz, de nálunk már kikopott.

Az alábbi videó egy ilyen hagyományt őrző családot mutat be. 

Mégis miért hoztam ide? 

Láthatjuk, ...

  • amint egy kedves csecsemősnővér harátozott, szakértő és rutinos mozdulatokkal kicsomagolja, felöltözteti és bepólyázza a babát. Szép masni is kerül rá. Kap virágcsokrot cserébe
  • Anya is kap lufikat, meg ő is rengeteg virágot. Szó sincs a kisbaba vagy az édesanya szükségleteiről.
  • azt is, ahogy a kisbaba reagál - most nézd meg a videót úgy, hogy csak rá, a kisbabára koncentrálsz - a mozdulataira, izomtónusára, színére, arckifejezésére. Mit találtál? Mi változott?

Mit nem láthatunk?

  • az AnyaBaba egységet
  • a kisbaba szükségleteire adott adekvát válaszokat - a várandósság alatti teljes időszakban arra készült, hogy a méhen belüli egységet a méhen kívül is tovább tudja működtetni, a szervezete erre van felkészülve, így működik a születés utáni időszakban. Olyan élettani folyamatok zajlanak benne, amik a későbbiekben soha többet nem lesznek elérhetők.
  • az édesanya szükségleteire adott adekvát válaszokat - a várandósság alatti teljes időszakban arra készült, hogy a méhen belüli egységet a méhen kívül is tovább tudja működtetni, a szervezete erre van felkészülve, így működik a szülés utáni időszakban. Teljesen más élettani folyamatok és hormonális szintek zajlanak benne, mint akár a várandósság előtt vagy alatt
  • Szó sincs a sztyeppén, tundrán hordozásról, ami miatt a babát ezen a módon kéne bebugyolálni

Miért gondolják mégis, hogy ez jó lehet?

  • a baba jó be van bugyolálva, szereti a szorítást, körbeölelést - ez emlékezteti az anyaméhre
    • a kisbaba kibújt már ide, erre a világra, nem visszamenni akar, hanem biztonságos közeget, ami hasonlít az addig ismerthez, ahonnan finoman, lassan tud elindulni felfedezni a világot és magába szívni a földi létet, megtanulni a méhen kívüli életet. Ezt hívhatjuk adaptációs időszaknak is.
    • miért kéne anyai ölelést szimulálni, ha anya elérhető?
  • szakértő csecsemősnővér látja el rutinos, határozott, szakszerű mozdulatokkal
    • a kisbabát egyáltalán nem érdekli, hogy hány diplomája, hány év szakmai tapasztalata van a szakszemélyzetnek
    • a kisbaba az édesanyja rutintalan, esetlen, határozatlan, ám de szeretettel teli mozdulataira vágyik

Mégis, mi a jó az AnyaBaba párosnak és a családnak?

  • bőrkontaktus közvetlenül szülés után, amikor az édesanya testében végig tudnak menni a szüléshez tartozó folyamatok
  • bőrkontaktus születés után, amikor a kisbaba szervezetben végig tudnak menni a folyamatok, és finoman, lágyan tud adaptálódni a méhen kívüli életre
  • az édesanya gondozza az újszülöttet, legjobb, ha az édesapával megosztva, nagyobb testvreket lehetőség szerint bevonva
  • az első időben minél több bőr- és testkontaktus anyával, apával
  • kapcsolat a nagyobb testvérekkel is, akik aktívan be vannak vonva és kellően megszeretgetve
  • AnyaBaba páros egységét támogató családi kör

A kisbabát figyeld - mindig válaszolni fog :) legalábbis az elején, amíg még nem tanulja meg, hogy ne jelezzen

A gyermek az anyához tartozik.
Az anya a gyermekéhez tartozik.
A gyermek a szüleihez tartozik - minden körülmények között.

skin-to-skin_contact_605x403.jpegskin-to-skin-dad-and-baby_1.png

Csomóné Lindmayer Katalin
2020. október 29.

Mikor mehetünk haza szülés után?

VIDD MAGADDAL - HIVATKOZZ RÁ!

A Semmelweis Mozgalom, a szülészet újjászületése nevében a múlt héten (2020. október 21-én) az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárságán jártam, ahol dr. Horváth Ildikó államtitkár asszony fogadott.

Többek között azt a kérdést is tárgyaltuk, hogy

MIKOR mehet haza egy AnyaBaba páros szülés után?

pexels-laura-garcia-3617872.jpg

A válasz erre valójában az, hogy ennek semmilyen korlátja nincsen. Az egyes kórházak saját értelmezésük szerint közvetítik a szülők felé, így akár több nap eltérés is lehet egyes intézmények között.

sm_logo.png

Sok édesanya - főleg a többedszer szülők - szeretnének mihamarabb hazatérni családjuk körébe, együtt lenni a férjükkel, gyerekeikkel, saját otthonában lenni, saját ágyában aludni, pihenni. Ezt akár szülést követően rögtön meg is tehetik.

A 2019. decemberi Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyi szakmai irányelv a családbarát alapelvekre épülő szülészeti és újszülött ellátásról (Klinikai egészségügyi szakmai irányelv) című dokumentuma 29. ajánlásában: 

"A családközpontú ellátás szemléletének megfelelően jelen irányelv készítői támogatják az ún.
„korai 
hazaadást”, „ambuláns szülést” abban az esetben, amikor az anya ezt kéri, és a feltételek adottak.
korai hazaadás tovább javítja a megfelelő kötődés, egyben az igény szerint szoptatás kialakulását."

Amennyiben valaki a hazamenetel során nehézségbe ütközik, kérem, hogy keressen fel minket a szuletesmese@gmail.com címen, vagy tegyen panaszt, bejelentést az államtitkárságon, ahol kivizsgálják az esetet. 

A Központi Ügyfélszolgálati Iroda telefonos elérhetőségei:
hétfőtől csütörtökig 8-17 óráig, pénteken 8-12 óráig

 

Tegyük együtt a szülészet újjászületéséért! Te is csatlakozol? Tennél azért, hogy ne csak beszéljünk róla, hanem valódi megoldások szülessenek újra? IGEN! Csatalkozom >>>

VIDD MAGADDAL - HIVATKOZZ RÁ!

Csomóné Lindmayer Katalin
2020. október 26.

pexels-jonathan-borba-3763588.jpg

Víz, víz, víz - mennyire veszélyes vagy veszélytelen a csapvíz?

Időről-időre felmerül a kérdés, hogy mégis mit igyunk?

Csapvizet vagy palackosat? Fordított ozmózisos vagy szénszűrős vagy nanoszűrős víztisztító?

Halljuk, hogy csapvíz tele van gyógyszermaradvánnyal, hormonokkal, stb, a palackkal terheljük a környezetet. Most akkor mi legyen? 

Buddhista, Ritual, Víz, Buddhizmus

Ha Magyarországon élsz, javaslom hogy minden döntés előtt olvasd el, járj utána, kérdezz rá a helyi vízszolgáltatónál.

Kisbabák - elsődlegesen az anyatej elégíti ki a természetes szükségletüket, ha megfelelően hozzá tudnak férni korátozások nélkül. Amennyiben mégis szükség lenne belsőlegesen (inni vagy tápszert készíteni), egy éves korig szokták javasolni, hogy a csapvizet felforralva, majd visszahűtve kapja meg a baba. Ez egyébként felnőttként is jó ötlet lehet Próbáld ki.

 Addig is egy kis olvasnivaló a Vízművektől: következzen néhány részlet -

  • Vannak-e az ivóvízben gyógyszermaradványok, hormonok?
    A csapvizet országról országra más-más forrásból nyerik, de a vízkivétel alapvetően kétféleképpen történik: felszíni vizekből (melynek során tavak, folyók vizét tisztítják) vagy felszín alatti vizekből (karsztvíz, mélységi rétegvíz és parti szűrésű vízbázisok kútjaiból).
    Magyarország szerencsés földrajzi fekvésének köszönhetően olyan rendkívüli helyzetben van, amit sok ország megirigyelhetne: ivóvizünk 95 százaléka felszín alatti vizekből származik, melyek minősége lényegesen jobb , mint a szennyezésnek sokkal jobban kitett felszíni vizeké.
    Éppen ezért valótlan az az állítás, mely szerint gyógyszermaradványok és hormonok lennének a csapvízben, ugyanis képtelenség azt feltételezni, hogy ezek a föld alatti vízkészletekig lejussanak.
  • A jelenleg rendelkezésre álló nagy érzékenységű mérési technikákkal az ivóvízben nem találtunk kimutatható mennyiségben gyógyszermaradványt, annak ellenére, hogy az alkalmazott módszerek nanogrammnyi (a gramm milliomod része) mennyiségeket is képesek kimutatni.
  • Fontos tudnunk, hogy a házi víztisztító berendezéseket forgalmazó cégek üzleti érdeke, hogy hamis információkat tegyenek közzé ezzel a kérdéssel kapcsolatban. A magyarországi csapvízben eddig senki sem mutatott ki mérhető mennyiségű gyógyszermaradványt, illetve fogamzásgátlókból visszamaradt hormonokat.

Megelőzés, amit te is megtehetsz

  • A legkézenfekvőbb megoldás a vegyületek természetes vizekbe kerülésének észszerű korlátozása lenne. Ennek eléréséhez a lakosság szemléletformálása, illetve az orvosok továbbképzése révén a túlzott gyógyszerhasználat csökkentése, illetve a fel nem használt gyógyszerek megfelelő ártalmatlanítása szükséges.

Majd dönts, hogy melyiket választod. Saját döntésed szerint! Lletéve a félelmet és megvezetést.
Ne feledd, sok-sok vízre van szüksége a testünknek, hogy jól tudjon működni.

Baba, Fiú, Gyermek, Fürdővizek, Splash, Víz, Vödör

ForrásŐszintén a gyógyszermaradványokról!

Beach, Ital, Karib Szigetek, Koktél, Egzotikus, Üveg

Kismama ... és a K-betűs mumusok

Él a közhiedelemben egy tévhit, hogy puffasztó ételek nem kerülhetnek a szoptató anya asztalára, mert gondot okoznak a kisbabánál. Ezek az ételek attól okoznak puffadást és gázokat a felnőtt szervezetében, hogy a belekben a rostok emésztése során gázok szabadulnak fel. Ezek azonban nem mennek át az anyatejbe és nem okoznak semmi problémát a kisbaba beleiben. Ugyanígy a savas ételek, italok sem savanyítják meg a tejet.

Az erős illatú ételek (pl. fokhagyma, fűszerek, banán, menta, alkohol, brokkoli, stb.) íze átjut az anyatejbe, és néhány kisbaba tiltakozhat ellene. Ilyenkor ezeket az ételeket érdemes csökkenteni vagy elkerülni. Jó azt is tudni, hogy közvetlenül fogyasztásuk után kb. 1 órára van szükség, hogy az anyatejben megjelenjen és kb. 2 óra múlva már elkezdenek kiürülni. Ebből látszik, hogy az anyatej és a magzatvíz(!) is milyen hihetetlen ízkavalkáddal örvendezteti meg a kisbabát, így ő már fogantatásától kezdve folyamatosan ismerkedik az édesanya ízvilágával, a családi asztallal. Ha majd elkezd szilárd ételeket fogyasztani, nem lesz számára szokatlan és boldogan fog részt venni a közös családi étkezéseken.

Karfiol vagy brokkoli?

Hadd meséljem el kedvenc felfedezésemet: Magyarországon a néphagyomány szerint szoptatós anyának a K-betűs ételektől javasolt tartózkodni, így a karfiol helyett a brokkoli ajánlott. Német nyelvterületen pedig a brokkolitól óvják az anyákat. Nem érdekes?

Nézzük csak, mit tud az egyik és mit a másik!

Sárgarépa, Zöldség, Brokkoli, Élelmiszer, Vitaminok

A brokkoli (Brassica oleracea convar. botrytis var. italica) a vadkáposzta (Brassica oleracea) egy termesztett változata.
Közeli rokona a karfiol és a fejes káposzta.

A brokkoli sok vitamint tartalmaz, leginkább béta-karotint (pro-A), folsavat (B9) és aszkorbinsavat (C), de jelentős a tiamin (B1), riboflavin (B2), niacin (B3), kalcium, és vastartalma is. Fontos szerepe van a rákmegelőző étrendben.

A karfiol (Brassica oleracea convar. botrytis var. botrytis) a vadkáposzta (Brassica oleracea) egy termesztett változata. Magas C-vitamin tartalmát (60 mg/100 g) mélyhűtött állapotában is megőrzi. Ásványi sókban is gazdag. (Forrás: www.wikipedia.hu). 

Karfiol, Zöldség, Élelmiszer, Vitaminok

Láthatjuk, hogy mindkettő ugyanannak a növénynek egy nemesített változata. Több zöldséget, gyümölcsöt most nem fogok boncolgatni.

Egyél azt, ami jól esik, és figyeld magad és a babádat. A lényeg az, hogy neked/nálatok melyik étel milyen hatást vált ki. Az anyatejen keresztül nem jutnak át azok a rostok, amik a puffadást okozzák az emésztőrendszerünkben, így biztos, hogy a kisbaba a szoptatás során, ezeket nem fogja megkapni.

Zöldség, Egészséges Táplálkozás, Főzés, Élelmiszer

Ha úgy érzed, hogy valamilyen összefüggés van az étkezésed a baba kényelmetlensége között, akkor másfelől kell a kérdést megközelíteni - vagy azt megfigyelni, hogy a baba mit üzen és közben megfigyelni azt, hogy lehet, hogy az ételnek valamelyik aprócska összetevője az, ami jelentkezik - pl. fokhagyma, köménymag, de erre nincs konzerv-válasz. Neked kell megtalálni. Ha nem megy, kérj segítséget!

Jó kutatást és bízz a megérzéseidben!

Csomóné Lindmayer Katalin
2020.06.01

Kapcsolódó bejegyzések

Kismama és a Nagyböjt

Kismama és az alkohol, kávé

Az anyatej összetétele

58739964_391496505025022_7449191243822661632_n.png

Egyre többet tudunk az anyatej összetételéről. Az anyatej egyik szuperképessége, hogy a körülményeknek megfelelően változik, például egy koraszülött baba édesanyja által termelt tejnek magasabb a fehérjetartalma és bizonyos makrotápanyagok mennyisége jobban kielégíti a korababa speciális igényeit, akinél kiemelten fontos, hogy a tápláléka ne jelentsen fokozott stresszt a még nem teljesen fejlett emésztőrendszernek, különösen a vesének.

Az anyatej legalább háromnegyed részben víz, ami biztosítja a kisbaba folyamatos hidratálását, emellett tartalmazza a fejlődéshez szükségeses esszenciális aminosavakat, könnyen felszívódó szénhidrátokat és az emésztésüket segítő enzimeket is. Az anyatej energiatartalmának körülbelül a fele származik zsírokból, amelyek nélkülözhetetlenek az agy, a retina és sok egyéb szövet fejlődéséhez. Ezeken kívül még számtalan olyan összetevője van az anyatejnek, melyek nagyon-nagyon kis mennyiségben vannak jelen, többek között vitaminok, ásványi anyagok, és sokféle bioaktív faktor, amelyek szükségesek az immunrendszer megerősödéséhez, védelmet nyújtanak fertőzések és egyes felnőttkori krónikus betegségek kialakulása ellen, és nagyon sok egyéb módon hozzájárulnak a baba optimális fejlődéséhez és növekedéséhez. Ezek az összetevők nem csak külön-külön fontosak, hanem a közöttük fennálló kapcsolatrendszer miatt, ugyanis az összetevők sokszor segítik, támogatják valamelyik másik összetevő felszívódását, hasznosulását.

A táplálás mellett a szoptatás többféle pszichés és mentálhigiénés előnnyel jár a baba-mama páros mindkét tagjának, valamint számos egészségügyi előnyt jelent az anya számára is, például csökkenti az emlő-, petefészek- és méhtestrák kialakulásának és a csontritkulásnak a kockázatát is.

#szoptatás #legjobbéletkezdet #jóababának #jóazanyának

Forrás: Független Bábák Szövetsége

Csomóné Lindmayer Katalin
2020. április 24.

Kérdések és válaszok

Kaptam ma egy levelet, és mivel a tartalma -  a benne foglalt gondolatok és kérdések elég sokrétűek, és sok mindenki számára fontos információ tud lenni, ezért a küldővel megbeszéltem, hogy nyilvánosan fogok ezekre a felvetett kérdésekre válaszolni.
Üzenet A Palackban, Palack, Tengeri, Üzenet, Roncs

A levél

"Kedves Kati,
Már régen nem beszéltünk és nem is találkoztunk egy jó ideje.
Most, mint szakemberhez szeretnék fordulni, s tanácsot kérni Tőled, aki jól ismeri a csecsemők és kismamák körét. Egy nagyon kedves ismerősünk nemrég szült.
Minden könyvet és írást a neten elolvas, de az az eredménye, hogy
- nem fertőtleníti a mellét szoptatás előtt,
- teát egyáltalán nem ad a kicsinek
- cumit sem
- a kicsi rengeteget sírt, most már kevesebbet
- igazából össze-vissza eteti, sebes is a melle
- nem is feji soha, mert azt olvasta, hogy a szopás elegendő a tej beindításához
- nincs igazi napirendje a gyereknek
- a gyerek sem babakocsiban sem autóban nem tud utazni, mert csak ordít
- magára köti szinte egész nap, most már kezdi próbálni letenni
- most 10 hetes a kicsi, egyébként nagyon értelmes, figyelmes, kommunikál hangokkal, kezecskéivel
Volt már nála szoptatási tanácsadó is, tehát mindent igénybe vesz, hogy jól csinálja de szerintem mégsem jó ez így. A védőnő azt mondja, hogy a kicsi nem eléggé fejlődik testileg, valóban elég kicsi, bár jó húsban van. Szerintem meg, ha egy kisbaba boldogtalan, akkor nem is hízik.
Azt sem tudom, hogy így, hogy nem feji, elegendő-e a teje, amikor eszik a gyerek. Vagy hát ha percenként eteti, akkor soha nem tud egyszerre elegendő mennyiséget kiszopni, nem? És akkor persze, hogy mindig éhes és akkor beindul egy ilyen lánc, ami 22-es csapdája.
Kérlek ezért, bízva a Te tudásodban, írd le igazából hogy lenne jó, mit kell adni, tenni egy babával, hogy jól érezze magát. Amit én mondok neki, azt nem fogadja meg, hanem a neten olvas mindenfélét!!!
Azt mondogatja, hogy amit én mondok, azon már a tudomány túllépett.
De ami bevált száz éve, az most is jó lehet.
Köszönöm előre is a segítségedet. Én elfogadom, bármit írsz, mert bízom a Te tudásodban.
Ha tudsz, átküldeni nekem honlapok linkjét is, amin akkor tájékozódhat, az is nagyon megfelelne.
Köszönöm előre is és szeretettel üdvözöllek, bízva abban, hogy ebben a járványos időszakban jól vagytok!!"
Szerelem, Szerető, Szív, Szerelmes, Romantikus, Tapéta
Először is azzal szeretném kezdeni, hogy köszönöm a bizalmat és a rengeteg kérdést. Hogy az édesanya valójában mit érez problémának, nehézségnek, mire van/lenne szüksége, azt nem tudhatjuk. Jelen esetben nem is ezzel van dolgunk. Kétfelé fogom szedni a válaszadást. Az egyikben (első részben válaszolok a feltett kérdésekre, a másodikban egy jelenségre világítok rá)

Jöjjenek a válaszok

Nagyon sokszor találkozom azzal, hogy az édesanya környékén nagyon kedves, igyekvő és minden jószándékkal telve igyekeznek más édesanyák, hölgyek, urak, nagymamák, nagypapák, barátok és ismerősök, kollegák és jóakarók segítő kezet nyújtani.
Nagyon kevesen fordulnak szakemberhez kérdéseikkel és kétségeikkel. Ezért is különösen megerősítő és kedves ez a levél.

Akkor tehát a válaszadás:

- nem fertőtleníti a mellét szoptatás előtt,

Zuhany, Víz, Asia, Nő, Mosás, Emberek, Fiatal, LányA fertőtlenítés (dezinfekció) minden olyan eljárás, amely a külső környezetbe kikerült kórokozók elpusztítására, illetőleg fertőzőképességük megszüntetésére (inaktiválására) irányul. 
Egészséges csecsemő szoptatásakor elegendő a napi rendszeres fürdés, mosakodás. Szoptatás előtt nincs szükség a mell fertőtlenítésére. Érdemes elkerülni az olyan (szilárd)szappanok használatát, amik szárítják mell bőrét. Ez berepedezettséget, irritációt okozhat. Mindeközben megbontja a Montgomery mirigyek (bimbóudvaron körben található apró dudorok) nagyon finom balzsamját, amivel a mellbimbó és a bimbóudvar leheletfinom bőrét folyamatosan táplálja, ápolja és tisztántartja.

- teát egyáltalán nem ad a kicsinek - cumit sem

Baba, Anya, Csecsemő, Gyermek, Nő, Boldog, Fehér, ÖrömAz igény szerinti szoptatás fogalma tulajdonképpen azt takarja, hogy a szoptatások ideje és időtar­tama a kisbaba szükségleteihez igazodik, nem valamiféle külső meghatározottsághoz. Vagyis a kisbaba minden jelzésre mellre kerülhet, függetlenül attól, hogy öt perce vagy öt órája szopott-e utoljára, és addig maradhat mellen, amíg ő szeretné. A gyermek minden szopásigényét a mellen élheti ki. (az anyatej alkalmas arra, hogy a folyadékot is megfelelő mennyiségben és minőségben pótolja hőségben és lázas állapotokban is).

Az igény szerinti szoptatás mellett megkerülhetetlen másik fogalom a kizárólagos szoptatásé. Ez azt jelenti, hogy a csecsemő nem kap cumit, cumisüveget, más szopni valót a mellen kívül, nem adnak neki vizet, teát. Az első hat hónapban az igény szerinti és a kizárólagos szoptatás többnyire, de nem feltétlenül, együtt jár. Elképzelhető ugyanis, hogy a kisbaba valamiféle rendszerben, időre szopik, bár nem kap mellette cumit, cumisüveget, vizet, teát, vagyis a kizárólagosság érvényesül, de az igény szerintiség nem. A tejtermelődés szabályozó mechanizmusai miatt, amikről majd a későb­biekben ejtenék szót, ez csak ritkán működik. (Forrás: Szoptatásportál: laktációs szaktanácsadó képzés anyagából)

- a kicsi rengeteget sírt, most már kevesebbet

Baba, Kislány, Alvó Baba, Aranyos, Újszülött, MeztelenA kisbaba kommunikációs eszköze a sírás. Kifejezheti vele a bánatát, az römét, a fájdalmát, a fáradtságát, a testközelség iránti igényét, azt, hogy fázik vagy melege van. De azt is, hogy egyszerűen csak unatkozik vagy éppen nem érti, hogy mi történik, mi zajlik benne, növekszik a teste, szokik hozzá a világhoz, furcsa érzetei vagy érzékelései vannak.
Sokszor és sokan próbálták megfejteni már a kisbabák sírásának okát. Egyelőre nem tudjuk. Azt tudjuk, hogy ez egy mély, belénk ivódott ösztön, jelzés, amire anya, apa vagy valaki reagálni fog.
A jó hír az, ha egy kisbaba a sírására kap választ, újra és újra van annyi bizalma, hogy jelzést adjon, mert tudja, hogy biztonságban van. Kifejezheti és elengedheti magát. Test- és bőrkontaktust kap válaszul, ez növeli a biztonságérzetét.
A legtöbb kisbaba reggel-délelőtt nyugodtabb, többet alszik, kevesebbszer jelez, majd ahogy halad előre a nap, egyre kevesebb idő telik el két szoptatás között. Újszülötteknél gyakran tapasztalható egy olyan esti sírós, nyűgös többórás periódus, amikor a kisbaba nagyon gyakran kér szopni, vagy akár le sem lehet igazán venni a mellről. Ezt az időszakot gyakran illetik a „kólika” megnevezéssel, noha valójában nem feltétlenül arról van szó, hogy a kisbabának a hasa fájna, hanem inkább túlingerlődik, kimerül, és szopás közben tud megnyugodni.
Az árvaházakban csend van!

- igazából össze-vissza eteti, sebes is a melle

Baba, Mell, A Szoptatás, Ellátás, Gyermek, ItalAz igény szerinti szoptatás fogalma tulajdonképpen azt takarja, hogy a szoptatások ideje és időtar­tama a kisbaba szükségleteihez igazodik. 

A szopások nem egyenletesen oszlanak el a nap folyamán, nem mindig ugyanolyan időközönként történnek. A legtöbb kisbaba reggel-délelőtt nyugodtabb, többet alszik, kevesebbszer jelez, majd ahogy halad előre a nap, egyre kevesebb idő telik el két szoptatás között. Újszülötteknél gyakran tapasztalható egy olyan esti sírós, nyűgös többórás periódus, amikor a kisbaba nagyon gyakran kér szopni, vagy akár le sem lehet igazán venni a mellről. Ezt az időszakot gyakran illetik a „kólika” megnevezéssel, noha valójában nem feltétlenül arról van szó, hogy a kisbabának a hasa fájna, hanem inkább túlingerlődik, kimerül, és szopás közben tud megnyugodni.

Sok kisbaba kisebb csoportokba, „klaszterekbe” rendezi a napközbeni szopásokat is (cluster feed­ing, La Leche League, 2010). Ilyenkor a kisbaba az egyes ébrenléti periódusokban egymás után többször is szopik, majd az összesűrített, gyakori szopásokat egy nagyobb alvás követi, aztán újra elölről. A szopások természetesen nem korlátozódnak a nappali órákra, a csecsemők éjjel is ébred­nek és szopni kérnek.

(Forrás: Szoptatásportál: laktációs szaktanácsadó képzés anyagából)

- nem is feji soha, mert azt olvasta, hogy a szopás elegendő a tej beindításához

Szoptatás, Csecsemő Baba Jesus, Szűz TejAz anyatej termelődését már a várandósság során különböző hormonok alakítják és készítik elő az egész szervezetet a szülés utáni táplálásra. Ennek az egyik nagy állomása, amikor a méhlepény elhagyja az anyaméhet, és felszabadulnak az anyatej előállítását támogató hormonok, a gátló rendszer pedig leépül. Amint a mellet stimulus éri - elsődlegesen a kisbaba - akkor az édesanya szervezete elkezdi érzékelni, hogy át kell állnia a kereslet-kínálat kielégítésére. Megkezdődik az anyatej átalakulása kolosztrumból az érett anyatej felé és egy új élettani átrendeződés. 

Az igény szerinti szoptatás (a kisbaba korlátozás nélkül hozzáfér az anyamellhez) megadja a szervezetnek a kellő löketet ahhoz, hogy a kisbaba táplálási igényeihez igazodjon az anyatej összetétele és mennyisége.

Nagyon ritkán van szükség arra, hogy fejéssel kelljen rásegíteni. Van ennek is létjogosultsága, ha az édesanya és a kisbaba el vannak különítve, de minden esetben törekedni kell arra, hogy a kisbaba legyen az, aki elsődlegesen az anyatej termelődését szabályoztatja.

Minden külső behatás megbontja az anyai szervezet válaszát az adott gyermek szükségleteire.

- nincs igazi napirendje a gyereknek

Újszülött-korban az igény szerint és kizárólag szoptatott kisbabák általában minimum 8‑12 alkalommal szopnak 24 óra alatt, de ennél jóval több szopás is előfordulhat. A szopások nem egyenletesen oszlanak el a nap folyamán, nem mindig ugyanolyan időközönként történnek. 

Ha a kisbaba nagyon gyakran kéredzkedik mellre, nem „bír ki” több órát két szopás között, az a természetes viselkedés része, és jó gyarapodás, teli pelen­kák esetén nem arra utal, hogy elégtelen a tejmennyiség vagy nem megfelelő a tej minősége.

Egy ausztrál tanulmányban egy és hat hónapos kor közötti, kizárólag szoptatott kisbabák szopási gyakoriságát nézték. Az átlag a napi 11 szopás volt (a szopások száma 6 és 18 között változott), a gyakoriság nem csökkent a kisbaba korával (id. Mohrbacher, 2010). A hozzátáplálás megkezdésével sem feltétlenül csökken a szopások száma vagy gyakorisága az első időkben, sőt, az az ideális, ha a kisbaba továbbra is olyan gyakran szophat, mint korábban.

- a gyerek sem babakocsiban sem autóban nem tud utazni, mert csak ordít

Erről nagyon kevés információnk van így. Erre nem tudnék válaszolni. Vannak periódusok, amikor ez előfordulhat, de ezek elmúlnak.
A kisbaba sírása azért annyira idegesítő és reakciót kiváltó, mert arra vagyunk programozva, hogy felfigyeljünk rá.

- magára köti szinte egész nap, most már kezdi próbálni letenni

Az biztos, hogy nagyon nagy szüksége van testkontaktusra. A testkontaktus iránti igény a táplálkozási szükséglettel egyenlő erős­ségű! Semmilyen remekbe szabott baba­kocsi, kiságy, zenélő szerkezet, szobahinta nem tudja pótolni apa vagy anya ölelését és ringatását, és nem is szabadna ennek kiváltására használni az előbbieket. A test­kontaktus, az ölelés egy olyan összetett helyzet, amiben a baba érzékeli a szülő lélegzését, szívdobogását, illatát, mozdulata­it, amelyből biztonságban meg tudja figyelni az őt körülvevő világot. És ezáltal tud fejlődni.

Szüksége van válaszkész gondozásra, arra, hogy a szülő az igényeire a lehető leggyorsabban és legmegfelelőbben reagál­jon. A kisbaba nem képes még a késleltetés­re, hiába is várnánk el tőle, így fontos, hogy a szükségletei hamar kielégüljenek. Ennek a biztonságos érzésnek a hátterén alakítja ki a kötődést, tanulja meg a késleltetést, és lesz képes majd később is megosztani problémáit és örömeit. Nem szabad bedőlni a riogatás­nak, hogy a mindig felvett kisbaba idővel a család zsarnokává válik, aki ugráltatni fogja a szüleit. Az újszülött nem azzal a szándékkal érkezik közénk, hogy uralkodjon rajtunk, ug­ráltasson minket, vagy kellemetlenséget okozzon, csupán az igényeit közli. De mivel ezek nagyon mélyről fakadó szükségletek, épp ha nem elégülnek ki, akkor fognak kerülőutakat keresni maguknak. (Forrás: A kisbaba valódi szükségletei )

- most 10 hetes a kicsi, egyébként nagyon értelmes, figyelmes, kommunikál hangokkal, kezecskéivel

Ez így tökéletes. A babát figyeljük- Ha ő jól van, gyarapszik, növekszik (=cserélni kell a ruhácskáit), akkor minden rendben van. A kisbaba is ugyanúgy holisztikus egység, mint a felnőtt ember. Ezért az egész lényét figyeljük, a testi, lelki, szellemi, szociális, pszichés fejlődését. Ahogy leírod, látszik, hogy minden a legnagyobb rendben van :)
Rövidesen jövök a II. résszel. Addig is jó olvasgatást!
2020. április 22.

Szülészet és koronavírus - EMMI válasz

Kérdéseimre megérkezett a válasz Prof. Dr. Horváth Ildikó, egészségügyért felelős sm_logo.pngállamtitkár asszonytól. Ezekben szó van a Semmelweis Mozgalomhoz többszörösen beérkező visszaélésekről a szülészeteken.

Eközben nagy tisztelettel és köszönettel tartozom azoknak a szakembereknek, akik ezekben az embert, idegeket próbáló időkben is helyt állnak és továbbra is az édesanyák, a kisbabák és a családok egységét szem előtt tartva végzik a szülészeti ellátást.

1. A szülő nőhöz nem engednek be kísérőt - az egészségügyi törvény van továbbra is érvényben, így az édesanya az általa megnevezett nagykorú személyt kísérőként maga mellett tudhatja a megfelelő óvintézkedések megtétele mellett - ha erre az adott intézményben felkérik - kézfertőtlenítés, védőruha
Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény ITT >>>>

2. Megnövekedett az előre megbeszélt, indokolatlan császármetszések száma a járványügyi helyzetre hivatkozva - idő előtt időpontra hívják be az édesanyákat, hogy elvégezzék az operációt, nem várva meg a kiírt terminust, illetve egyéb fennálló eltérés vagy vészhelyzet nélkül. A császármetszések esetében továbbra is az intézményi eljárásrend az irányadó, azzal a kitétellel, hogy jelenleg a műtőben külsős személy nem tartózkodhat.

3. Az intézeten kívüli kívüli szülések esetében két szakképzett személy részvételével továbbra is az ezt szabályozó, Az intézeten kívüli szülés szakmai szabályairól, feltételeiről és kizáró okairól szóló 35/2011.(III. 21.) kormányrendelet az irányadó, ettől eltérés nincs. Tehát, nem indokolt az otthonszülésről bármilyen módon lemondani. KORMÁNYRENDELET ITT >>>>

Idehoznám még azt, hogy visszaélések esetén kikhez lehet fordulni:
 az adott intézmény vezetőjéhez (osztályvezető főorvos, ápolási igazgató)
 az adott intézmény betegjogi képviselőjéhöz
 a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz
 az EMMI ügyfélszolgálathoz
 az Alapvető jogok biztosa (ombudsman) Panaszirodához

emmi_korona_szuleszet.PNG

Gyerekkori minták - hatnak rám?

Kisfiú, Elrejtés, Szomorú, Gyermek, Félelem, Párnák

"A szüleim gyerekként vertek, és én nem vagyok traumatizált" - mondta az a férfi, akit a volt élettársa fizikai erőszak miatt jelentett fel.

"Amikor gyerek voltam, hagyták, hogy egyedül álomba sírjam magam. Ez nagyon rossz volt, de nem mentem ki a szobámból" - mondta az a férfi, aki hosszú órákat tölt a közösségi hálón, és ez befolyásolja az alvását.

"Gyerekként rendszeresen büntettek, mégis jól vagyok" - mondta az az ember, aki minden egyes alkalommal, amikor hibázik, megvetéssel nyilatkozik önmagáról, ami az önbüntetés egyik formája.

"Gyerekként kemény kézzel bántak velem, ettől a "neveléstől" traumában szenvedek" - mondta a nő, aki még mindig nem érti, miért válik minden partnere agresszívvá.

"Amikor gyerekként szeszélyessé váltam, apám  bezárt egyedül egy szobába, hogy megtanuljam a leckét, én ezt nagyra értékelem" - mondta a szorongásos rohamoktól szenvedő nő, aki képtelen megmagyarázni, hogy miért fél annyira bezárva lenni szűk helyeken.

"Amikor hisztiztem a szüleim azt mondták, hogy elhagynak vagy idegennek adnak, és mégsincs traumám" - mondta a nő, aki imádkozott a szerelemért és megbocsátotta a rendszeres hűtlenséget, hogy ne érezze elhagyatottnak magát.

Gracie Carpenter shields the eyes of her doll to spare the doll from being afraid of the fire. (photo: Diane Derenia Carpenter)

(photo: Diane Derenia Carpenter)

"A szüleim csak a nézésükkel kontrolláltak, és látod, milyen jól jöttem ki belőle!" - mondta a nő, aki nem képes megtartani a szemkontaktust a 'tekintélyszeméllyel' anélkül, hogy ne érezné magát megfélemlítve.

"Gyerekként még vaskábellel is kaptam, és ma jó ember vagyok, még szakember is vagyok." - mondta az a férfi, aki miatt a szomszédai kihívták rendőrséget, amikor részegen tárgyakat vert szét és üvöltött a feleségével.

"A szüleim arra kényszerítettek, hogy olyan karriert csináljak és olyan szakmát tanuljak, ami pénzt hoz nekem, és nézd, milyen jól vagyok" - mondta az a férfi, aki mindennap a péntekről álmodozik, munkájában kétségbeesetten csinál minden nap valamit, ami nem az, amit mindig is akart.

"Amikor kicsi voltam, arra kényszerítettek, hogy addig üljek, amíg az összes étel el nem fogyott előlem, sőt erővel meg is etettek, nem úgy, mint a többi engedékeny szülő" - állította az a nő, aki nem érti, miért nem lehet egészséges kapcsolatban az étellel, és akinek serdülőkorában étkezési rendellenessége alakult ki.

"Anyám azt tanította, hogy tartsam tiszteletben a fakanalát, amivel elnáspángolt" - mondta az a nő, aki naponta 5 cigarettát szív el a szorongásának kezelésére.

"Köszönettel tartozom anyámnak és apámnak minden egyes verésért és minden büntetésért, mert ha nem így lett volna, ki tudja, mi történt volna velem" - mondta az a férfi, aki soha nem volt képes semmilyen egészséges kapcsolatot kialakítani, és akinek a fia állandóan hazudik neki, mert fél.

Abba, forgive them, for they do not know what they are doing ...

És így éljük le az életet, hallgatva azokat az embereket, akik azt állítják, hogy jó emberek, trauma nélküliek, de paradox módon egy erőszakos és sebesült emberekkel teli társadalomban élünk. (eddig Joshua Shrumtól)

Mielőtt bárki is azt gondolná, hogy itt vége a világnak, ezek a minták már soha nem oldhatók fel - akkor itt és most elmondom, hogy de, van megoldás. Fel lehet ezeket fedezni, kiásni, átírni és jobbá tenni magunkban.

Mielőtt bárki is azt gondolná, hogy egy családállításnak vagy bármilyen egyéb módszernek, amivel ezeket a mintákat elővesszük és átírjuk az lenne a célja, hogy a szüleinket, felmenőinket hibáztassuk - most és itt elmondom, hogy nem, nem ez a célja. Amíg 4 éves vagy, mondhatod, hogy azért csinálsz valamit, mert anya, apa azt mondta, de felnőttként a saját életedet éled. Saját mintáidat, saját erődet veted be.

Nincs jogod újra és újra belerángatni a szüleidet a saját trutyidba és őket hibáztatni életed végéig. Itt veszted el a kontrollt a saját életed felett, folyatod szét az erődet, energiádat.

hugging

Állj fel, vedd kezedbe az életed, az irányítást és azt az életet éld, ami a tied, amit te választottál. Neheztelés, önbíráskodás, önmarcangolás, megfélemlítettség és megfélemlítés nélkül. Felszabadulva a vádaskodás terhei alól a megbocsátás és kiengesztelődés felszabadító energiáival körülölelve.

Szülőként pedig kaphatsz egy remek módszert a kezedbe, amivel a gyermekednek tudsz segíteni az egészséges önbizalmát, önértékelését, énképét kialakítani.

Válassz időpontot, kiásunk együtt a gödörből: Időpontfoglalás itt >>>

Csomóné Lindmayer Katalin
2020. április 18.

süti beállítások módosítása