A cukizások, a szivecskék, stb reakciók alátámasztják azt, hogy kollektív traumáról van szó. Ez azt jelenti, hogy ez a jelenség már annyira beivódott, hogy normálisnak tartjuk. Nem, ez nem normális.

Mivel a társadalom nagy részének születésekor ebben volt része, azt gondolja, hogy ez a normális, bármennyire is a szeparáció egy patológiás állapot. Az anyává váláshoz elengedhetetlen, hogy a nő anyaként tarthassa kezében a gyermekét.

Amit látunk egy-egy ilyen a bejegyzés alatt az gyakorlatilag ventillálás, bagatelizálás és az önigazolás, mert valójában legbelül kegyetlenül fáj, annak a hangja, hogy már annyira egyek vagyunk - én és a szeparációs trauma, hogy nem látok ki belőle, nem tudom érzékelni. Ehhez kell meggyógyulni, és lehet is.

Ha szeretnéd, hogy másképp működjön már benned, akkor keress meg. Kidolgozhatjuk a fájó sebeket.

Jogi, morális és etikai szempontból is minimum elgondolkodtató, hogy idegen emberek más gyermekét jelmezbe öltöztetik és látványosságként mutogatják. A gyerekekre is vonatkozik az adatvédelmi, valamint az egészségügyi törvény, ami kimondja, hogy a gyereknek joga van a folyamatos kapcsolattartásra a szüleivel, beleegyezés nélkül a testéhez idegeneknek nem lehet hozzáérniük, és nem lehet felvételeket készíteni, sem azokat nyilvánosan közzétenni beleegyezés nélkül.

Nem utolsó sorban: a magyarországi jogszabályok szerint ez sérti az újszülött törvénybe foglalt jogát is, de a kiskorú nem tud tiltakozni, és nincs senki, aki az ő jogait érvényesítené!

A cuki mikulásruhás újszülött osztályos kép a szeparáció - az anya és a gyermek duális egységének megbontását eredményezi. Születéskor a szeretetért, a szerelembe esésért felelős úgynevezett centrális oxitocin hormon szintje rendkívül magas mind az anya, mind pedig az újszülött csecsemő szervezetében.

Ha a gyermeket külön szobában helyezik el, így az anya és a kicsi nem lehetnek fizikai közelségben, azaz nem hallják, látják, érzik, tapintják, szagolják egymást, akkor más hormonok veszik át a szerepet, amelyek a kisbabánál erős félelem, az anyánál gyászreakció kialakulását váltják ki. Ez a „saját élet, illetve a közeli hozzátartozó életének veszélye” miatt létrejövő félelemérzés és a kontrollvesztés idézi elő azután a poszttraumás stressz tüneteit. Ilyen tünet lehet például a depresszió is, amelyet sajnos sokszor nem ismernek fel, vagy rosszul, nem a gyökereinél kezelnek.

A jó hír az, hogy ebből lehet gyógyulni.

Hogyan lehet másképp?