Himnuszt fogok írni a csendhez…

Himnuszt fogok írni a csendhez, Hozzád, csend, aki a gyümölcsök hegedőse vagy. Hozzád, aki a pincék, présházak és csűrök lakója, a méhek szorgalmának mézesbödöne vagy, a tenger nyugalma vizeinek bősége felett.

Hozzád, csend, amelybe a hegyek csúcsáról letekintve bezárom a várost. Amikor elcsendesül szekereinek zöreje, lakóinak zajongása, üllőinek csengése. Amikor már minden elhallgatott az alkony szent edényében. Hozzád, Isten éber őrködése lázunk felett, Istennek az emberek háborgására borított köpenye.623.jpg

Hozzád, asszonyok csendje, akik immár nem egyebek, mint gyümölcsét érlelő eleven test. Asszonyok csendje, elnehezült kebleik védelme alatt. Asszonyok csendje, a nap és az élet minden hiúságának csendje, az életé, amely a napok kévéje. Asszonyok csendje, szentély és örök folytatás. Csend, amelyben azt az egyetlen versenyt futják a holnap felé, amely valami célhoz vezet. Az asszonyé, aki hallja méhét feszítő magzatát. Csend, hűséges őrzője belézárt becsületemnek és véremnek.

Hozzád, a férfi csendjéhez, aki fejét könyökére hajtva töpreng, és erejének pocsékolása nélkül kapja és gyártja gondolatai nedvét. Csend, amelynek segítségével tanulhat, de feledhet is, mert jó néha nem tudni. Csend, a férgek, az élősdik és az ártalmas füvek elutasítása. Csend, amely védelmez gondolataid gomolygása közben.

Gondolatok csendje. Méhek nyugalma, mert elkészült a méz, és immár elrejtett kinccsé kell válnia. És érlelődnie. Szárnyaikat bontogató gondolatok csendje, mert nem jó dolog, ha nyugtalankodsz elmédben vagy szívedben.

Szívek csendje. Érzékek csendje. Ki nem mondott szavak csendje, mert jó dolog újra meglelned Istent, aki csend az örökkévalóságban. Mert minden megmondatott és minden elvégeztetett.

Isten csendje, amely olyan, mint a pásztor álma, mert nincsen annál édesebb álom, még ha látszólag veszély fenyegeti is a juhok bárányait, amikor nincs többé sem pásztor, sem nyáj, hiszen ki tudná megkülönböztetni egyiket a másiktól a csillagos ég alatt, mikor minden álom, mikor minden gyapjúpuha álom?

Antoine de Saint-Exupéry: Citadella, XXXIX