„Közülünk senki sem szabhat feltételt Isten irgalmassága számára – szögezi le a szentatya. – Az mindig a mennyei Atya ingyenes aktusa marad: feltétel nélküli és nem kiérdemelt szeretet. Nem kockáztathatjuk meg, hogy ellenálljunk a szeretet teljes szabadságának, mellyel az Isten belép minden ember életébe. Az irgalmasság ennek a szeretetnek a konkrét cselekedete, mely miközben megbocsát, átalakítja és megváltoztatja az életet.”
Ha Jézus földi pályafutásának kvintesszenciájából indulunk ki, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy mindenek előtt azt éli elénk, hogy mindenek felett szeret az Isten. A büntető istenkép már a múlté, vegyük már végre észre, hogy a jelenünk, az örökkévaló Jelen a feltétel nélküli szeretet korlátlan hozzáférhetősége. Ha leragadunk a kereszthalálnál, akkor semmi értelme nem volt végigcsinálni. Isten szeretetére mutat rá, és arra, hogy már nem kell leragadni a szenvedésben, hanem van tovább.
Ha a feltámadás és a pünkösd utánról szemlélünk, akkor nyernek értelmet a szentségek. És itt kap hatalmas szerepet az, hogy képes vagyok-e szembenézni azzal, hogy Isten szeret engem? Engem, aki a „teremtményemre”=gyermekemre nemet mondtam. Bármilyen indokkal vagy okkal. Innen már teljesen lényegtelen, hogy igazam volt-e vagy sem. Képes vagyok szembenézni azzal, hogy szerethető vagyok és szeretve vagyok akkor is, ha a gyerekemre nemet mondtam?
Ezek után, hogy álljak oda, és fogadjam el a szeretetet?
Martin Hudáček: A meg nem született gyermek szobra
Kicsit olyan ez, mint amikor gyerekként eltöröm anya kedvenc vázáját/bögréjét/vizespoharát és utána sunnyogok, akár el is bújok, ha félek a büntetéstől. Ha elhiszem, hogy anya számára az adott tárgynál, cselekedetnél fontosabb vagyok és annál jobban szeret, akkor a szemébe tudok nézni és képes vagyok elfogadni a szeretetet, őszinte lenni önmagammal. Meg tudom már látni, hogy ügyetlen voltam, nem találtam más megoldást, kilátástalannak vagy tehetetlennek éreztem magam, de mindezekkel együtt szerethető vagyok. Felelősséget tudok vállalni a tetteimért, cselekedeteimért.
A gyóntatószékben arra van szükség, hogy a tiszta szándékomat kifejezzem és meghalljam, hogy Isten szeret engem. Engem úgy, ahogy vagyok. Ezért gyönyörűséges számomra ez a szentség, mert azzal ér véget, hogy pecsétként én a saját számmal mondom ki, hogy „Örökké szeret minket!” Engem is, a gyermekemet is és mindenkit is. Minket.
Ezen a földi játszótéren a család az elsődleges tér, ahol a feltétel nélküli szeretet gyakorlását leginkább tanulhatjuk. Egy kisgyermek számára a szülő tanítja meg birtokba venni a földet. Felfedezni, életet élni benne. Ha szülőként, anyaként azt választottam, hogy a gyermekem élete felett úgy döntök, hogy megszüntetem azt, akkor vajon képes vagyok-e Isten szemébe nézni, felelősséget vállalni, és elfogadni, hogy szeret engem?
Dúlaként az abortusszal kapcsolatban tudom, hogy vannak olyan dúlatársak, akik vállalnak kísérést az abortusz elvégzése alatt is. Én személy szerint előtte és utána, de az anyának szüksége lehet segítségre ebben az aktusban, és jó tudni, hogy talál is.
Sokszor azt tapasztalom, hogy megrázó, számunkra általánosságban félelmetes indokkal érkezik anya, és a társadalom nagy része afelé tolja, hogy inkább vetesse el, mert úgy könnyebb lesz. Egy megerőszakolt nőnek nem az a baja, hogy kisbaba nő a hasában, hanem az, hogy megerőszakolták. Ha nincstelen és kilátástalan, nem az a baja, hogy kisbaba nő a hasában, hanem az, hogy éhes és fázik. Ha azt mondják beteg a babája, akkor a rmület, hogy meghalhat. Ha leragadunk annál, hogy kinek van igaza és mennyire szánjuk őt a adott helyzetében, akkor nem látjuk meg a valódi problémát. Itt jön be a közösség megtartó ereje vagy a saját traumáink rápakolása a másikra.
Ahelyett, hogy kenyeret, ruhát, szállást, terapeutát segítenénk találni vagy adni, finanszírozni, ahelyett azt erősítjük, hogy menj, vetesd el azt a gyereket, akkor könnyebb lesz mindenkinek. Huh, de jó, rólam is leveszed a terhet, feszültséget. Az abortusz miatti feldolgozatlan traumákat így adjuk tovább.
Egy későbbi szülésnél ezek az emlékek előtörhetnek. A várandósság és szülés egy elképesztően mély lelki folyamat, amikor akár a test, akár a lélek jelez, hogy van szembenéznivaló. Épp ezért elképesztő lehetőség is. Ha tudunk róla. A szülésnek van egy olyan szakasza, amikor az abortusz téma megjelenik, és ha a szülést kísérő szaksegítség és team ezzel a kérdéssel tisztában van, akkor megfelelő kérdésekkel, jelenléttel az édesanya ebből a megrekedésből tovább tud lépni. A medikalizált szülészeti modell, ami kizárólag a matériát, a testet figyeli, a lelki folyamatokat nem ismeri és nincs is ideje, korlátokat szab, valamilyen szülésgyorsítóhoz vagy császármetszéshez folyamodik. Az a minta, hogy életveszélyben van a gyerekem (az abortusznál egyértelműen) a szülésnél is megjelenhet, és erre ugyanúgy, mint az abortusznál az a megoldás, hogy a szakszemélyzet kisegíti a babát valamilyen, általában a test számára erőszakosnak érzékelhető módon. A szülés ebben a mintában leképezte a feldolgozatlan abortuszt.
Terapeutaként olyan édesanya segített megérteni, és paradigmát váltani az abortuszkérdésben, akinek az egyetemi évei alatt abortusza volt. Amikor találkoztunk épp nyolcadik hónapos várandós volt majdnem 15 évvel később a második babájával. Ő akkor elmondta, hogy számára a legfájdalmasabb most, visszanézve az, hogy azt a gyermekét nem tudta szeretni és már nem is fogja tudni.
Visszajelzés egy közös munka után:"szerintem jól vagyok
Anya vagyok
Egy kisfiú anyukája,
akit ...nak hívnak ,
Egy Angyal Anyukája vagyok
Könnyebb mióta kimondom
sokszor gondolok rá nagyon
könnyebb mióta kimondom, hogy Anya vagyok - ezt eddig nem ismertem el,
az hittem nincsen hozzá jogom...
Minden nap megszeretgetem gondolatban a kisfiam
köszönöm a segítségedet "
És itt jön be az isteni kegyelem, ami azt mondja, hogy mindig, minden körülmények között szeretlek és szeretni foglak. Az örökkévaló jelen lehetőséget nyújt számunkra is, hogy tértől és időtől függetlenül a szeretet terében a tiszta szándék erejével megszeretgessük azt a kisbabát. Bármikor. Bárhol.
Szülőként a legfájdalmasabb élmény az, ha elveszítjük a gyermekünket. Az abortált gyermekünk is számunkra egy halál- és veszteségélmény. A testünk érzi, hogy olyan élettani és biokémiai folyamatok kezdtek el zajlani, amik az új élet életben tartására, táplálására irányultak, és ezek hirtelen megszűntek. A test ezen kívül átél egy ivarszervekhez kapcsolódó beavatkozást, ami a megerőszakoláshoz hasonlító érzéseket, emlékeket válthat ki. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy gyógyszeres vagy műtéti befejezés következett be. Az élettani folyamatok megrekednek, és elindul egy gyászfolyamat, ami nagyon sok esetben nem tud végigmenni.
Ez a későbbiekben meddőségben is tud manifesztálódni. Sokat segít, ha ezekkel a folyamatokkal tisztában lehetünk. Mint ahogy az is, hogyha a gyermekeink számát kimondjuk, és nevet adunk a gyermekeinknek. Helyet adunk nekik a családi lélekben.
Ezzel belenéztem a benne és bennem lévő Isten szemébe és megláthatom a feltétel nélküli, korlátlan és minden téren és időn áthatoló és jelen lévő szeretetet.
„Még szó sincs nyelvemen, te látod vágyaim.
Körbevesz kezed, óvod napjaim.
Vágytad létemet, mikor éltem létre várt.”
Foglalj időpontot és ránézhetünk a te témádra is: IDŐPONTFOGLALÁS
Csomóné Lindmayer Katalin
2019. november 13.
