Gyerekkori minták - hatnak rám?
2020. április 18. írta: CsLKati

Gyerekkori minták - hatnak rám?

Kisfiú, Elrejtés, Szomorú, Gyermek, Félelem, Párnák

"A szüleim gyerekként vertek, és én nem vagyok traumatizált" - mondta az a férfi, akit a volt élettársa fizikai erőszak miatt jelentett fel.

"Amikor gyerek voltam, hagyták, hogy egyedül álomba sírjam magam. Ez nagyon rossz volt, de nem mentem ki a szobámból" - mondta az a férfi, aki hosszú órákat tölt a közösségi hálón, és ez befolyásolja az alvását.

"Gyerekként rendszeresen büntettek, mégis jól vagyok" - mondta az az ember, aki minden egyes alkalommal, amikor hibázik, megvetéssel nyilatkozik önmagáról, ami az önbüntetés egyik formája.

"Gyerekként kemény kézzel bántak velem, ettől a "neveléstől" traumában szenvedek" - mondta a nő, aki még mindig nem érti, miért válik minden partnere agresszívvá.

"Amikor gyerekként szeszélyessé váltam, apám  bezárt egyedül egy szobába, hogy megtanuljam a leckét, én ezt nagyra értékelem" - mondta a szorongásos rohamoktól szenvedő nő, aki képtelen megmagyarázni, hogy miért fél annyira bezárva lenni szűk helyeken.

"Amikor hisztiztem a szüleim azt mondták, hogy elhagynak vagy idegennek adnak, és mégsincs traumám" - mondta a nő, aki imádkozott a szerelemért és megbocsátotta a rendszeres hűtlenséget, hogy ne érezze elhagyatottnak magát.

Gracie Carpenter shields the eyes of her doll to spare the doll from being afraid of the fire. (photo: Diane Derenia Carpenter)

(photo: Diane Derenia Carpenter)

"A szüleim csak a nézésükkel kontrolláltak, és látod, milyen jól jöttem ki belőle!" - mondta a nő, aki nem képes megtartani a szemkontaktust a 'tekintélyszeméllyel' anélkül, hogy ne érezné magát megfélemlítve.

"Gyerekként még vaskábellel is kaptam, és ma jó ember vagyok, még szakember is vagyok." - mondta az a férfi, aki miatt a szomszédai kihívták rendőrséget, amikor részegen tárgyakat vert szét és üvöltött a feleségével.

"A szüleim arra kényszerítettek, hogy olyan karriert csináljak és olyan szakmát tanuljak, ami pénzt hoz nekem, és nézd, milyen jól vagyok" - mondta az a férfi, aki mindennap a péntekről álmodozik, munkájában kétségbeesetten csinál minden nap valamit, ami nem az, amit mindig is akart.

"Amikor kicsi voltam, arra kényszerítettek, hogy addig üljek, amíg az összes étel el nem fogyott előlem, sőt erővel meg is etettek, nem úgy, mint a többi engedékeny szülő" - állította az a nő, aki nem érti, miért nem lehet egészséges kapcsolatban az étellel, és akinek serdülőkorában étkezési rendellenessége alakult ki.

"Anyám azt tanította, hogy tartsam tiszteletben a fakanalát, amivel elnáspángolt" - mondta az a nő, aki naponta 5 cigarettát szív el a szorongásának kezelésére.

"Köszönettel tartozom anyámnak és apámnak minden egyes verésért és minden büntetésért, mert ha nem így lett volna, ki tudja, mi történt volna velem" - mondta az a férfi, aki soha nem volt képes semmilyen egészséges kapcsolatot kialakítani, és akinek a fia állandóan hazudik neki, mert fél.

Abba, forgive them, for they do not know what they are doing ...

És így éljük le az életet, hallgatva azokat az embereket, akik azt állítják, hogy jó emberek, trauma nélküliek, de paradox módon egy erőszakos és sebesült emberekkel teli társadalomban élünk. (eddig Joshua Shrumtól)

Mielőtt bárki is azt gondolná, hogy itt vége a világnak, ezek a minták már soha nem oldhatók fel - akkor itt és most elmondom, hogy de, van megoldás. Fel lehet ezeket fedezni, kiásni, átírni és jobbá tenni magunkban.

Mielőtt bárki is azt gondolná, hogy egy családállításnak vagy bármilyen egyéb módszernek, amivel ezeket a mintákat elővesszük és átírjuk az lenne a célja, hogy a szüleinket, felmenőinket hibáztassuk - most és itt elmondom, hogy nem, nem ez a célja. Amíg 4 éves vagy, mondhatod, hogy azért csinálsz valamit, mert anya, apa azt mondta, de felnőttként a saját életedet éled. Saját mintáidat, saját erődet veted be.

Nincs jogod újra és újra belerángatni a szüleidet a saját trutyidba és őket hibáztatni életed végéig. Itt veszted el a kontrollt a saját életed felett, folyatod szét az erődet, energiádat.

hugging

Állj fel, vedd kezedbe az életed, az irányítást és azt az életet éld, ami a tied, amit te választottál. Neheztelés, önbíráskodás, önmarcangolás, megfélemlítettség és megfélemlítés nélkül. Felszabadulva a vádaskodás terhei alól a megbocsátás és kiengesztelődés felszabadító energiáival körülölelve.

Szülőként pedig kaphatsz egy remek módszert a kezedbe, amivel a gyermekednek tudsz segíteni az egészséges önbizalmát, önértékelését, énképét kialakítani.

Válassz időpontot, kiásunk együtt a gödörből: Időpontfoglalás itt >>>

Csomóné Lindmayer Katalin
2020. április 18.

A bejegyzés trackback címe:

https://szuletesmese.blog.hu/api/trackback/id/tr7715620982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása